Rólam

Miért tanulj nálam?

  • Beszédcentrikus egyéni vagy páros órák Skype-on

  • Ingyenes próbaóra

  • Tapasztalat kisgyerekek, tinédzserek, felnőttek oktatásában

  • Felkészítés érettségire, nyelvvizsgára, felvételire, állásinterjúra, külföldi tanulmányokra, munkavállalásr

  • Olaszországi egyetemi diploma

  • Számlaképesség

  • Érdekes, színes tananyagok

  • Cégeknél szerzett szaknyelvi tapasztalat

  • Rugalmasság

  • Motiváltság

  • Türelem, empátia

Rólam

Történetem és munkamódszereim: 

Az olasz nyelv iránti szenvedélyem körülbelül tizennégy éves koromban született meg bennem. A Firenzei Dóm hibája volt. Látni akartam. És nemcsak látni, de valamilyen szinten érteni is, s mint tudjuk: megtanulsz egy idegen nyelvet, és bónuszként kapsz egy részt az adott kultúrából. Én akartam ezt a kis részt, hogy értsem, miért nem szakad be a Dóm kupolája, hogy miért van mindenhol macskakő Firenze utcáin, hogy lássam, milyen egy olasz arca, amikor a VB-n játszó csapatát nézi, hogy megkóstolhassam az olasz fagyit, hogy harsogó ciao bella!-val köszöntsenek. Szentül hiszek benne, hogy mindhiába menekülsz a Sors elől, ez az öreg csalafinta mindig a szemed közé kacsint...

Így, ha már olaszországi barangolást terveztem, úgy gondoltam, nem árt néhány szót, kifejezést, mondatot megtanulni, hogy ne csak céltalanul keveregjek a városban, és hogy tudjak egy jó olasz kávét kérni. Ilyen ártalmatlanul kezdődött: elkezdem magamtól, olcsó könyvekből olaszul olvasgatni és feladatokat töltögetni. Mikor láttam, hogy mennyire egyszerűen és gyorsan sajátítom el a nyelvet, még motiváltabb lettem, kicsit úgy voltam, mint Forrest Gump: ha már eddig eljutottam, miért ne mennék tovább? És így adódott, hogy a gimiben a pad alatt minden órán az olaszt tanultam, olaszokat követtem az utcán, hogy halljak „igazi olasz hangokat”, az összes zsebpénzem arra áldoztam, hogy előfizethessek az olasz csatornákra, ahol a nagyothallóknak készített teletext-feliratokkal néztem az esti filmeket. Amennyire elkeserített az első időkben, hogy nem értettem semmit, olyannyira voltam boldog, mikor egyszercsak elkezdtem érteni, néhány mondatfoszlányt, kifejezést, mindig egyre többet, míg végül elérkezett a perc, hogy elhagyhattam a feliratokat. Mivel magamtól és nem iskolában tanultam a nyelvet, osztályozóvizsgákat kellett tennem, hogy olaszból érettségizhessek, hisz ekkor már tudtam: az ELTE olasz szakán szeretném folytatni a tanulást. Sikerült is bejutnom, és itt szinte rögtön elindult a tanítási „karrierem”, segítettem egy érdeklődő kislánynak elkezdeni az olasz nyelvvel való játékos ismerkedést, egy fiúnak két osztályzatot sikerült javítania négy hónap alatt, mire eljött az érettségi, és egy lány viszonylag hamar letette a kompex B2-es nyelvvizsgát. Már ekkor nagyon szerettem tanítani, bár itt még magam is diák voltam, sem a nyelvtudásom, sem a tanítási módszereim nem voltak elegendőek a profi tanításhoz, ezeket az órákat inkább gyakorlásnak fogtam fel.

Majd, (magam is nehezen hittem el,) nagyon hamar sikerült egy egyéves olaszországi ösztöndíjat nyernem, így a BA harmadik évétől Firenzében folytattam a tanulást. Bevallom, az első év elején voltak pillanatok, mikor sírva futottam volna haza, hisz több év nyelvtanulás után is úgy éreztem, hogy nem értek semmit az egyetemi órák tudományos nyelvezetéből, és hogy beszéd helyett csak makogni vagyok képes. De két hónap elteltével az önkifejezésem ugrásszerűen javult, az órákat, az egyetemi tankönyveket és az olasz szaktársaimat, barátaimat gond nélkül megértettem. Innen jött a gondolat, mint tanítási módszer, hogy mivel sajnos nem mindenkinek adatik meg, hogy nyelvi környezetben tanulhassa a nyelvet, ezt együtt, mesterségesen kell megteremtenünk. Így az abszolút kezdők esetében is szinte azonnal olaszul tartom az órákat, rengeteg hallásértés feladatot csináltatok, és mindenkit beszédre ösztönzök. Sokan megrémülnek attól, hogy abszolút kezdőként, csupán néhány szót ismerve kezdjenek beszélni, de hamarosan meglepve tapasztalják, hogy hétről hétre mennyivel folyékonyabbá válik a közlésük. Ilyenkor mondom, hogy ezt erőltetni kell, hisz mikor kiköltöztem, én is hiába gondolkodtam azon, mennyire jól el tudnám magyarázni a problémáimat, kérdéseimet, hozzászólásaimat magyarul, sőt még angolul is. Ha azt akartam, hogy megértsenek, nekem kellett kézzel-lábbal megértetnem magam, bátran fejest ugranom az olasz beszédbe, amiért mostmár nagyon hálás vagyok, hisz enélkül nem sikerült volna aktivizálni az oly régóta szunnyadó passzív szókincsemet. Így tanárként én is azt tanítom, hogy gondold azt, hogy olyan emberrel beszélsz, aki csak olaszul ért, mindegy milyen szavakkal, egyelőre mindegy az is, hogy nyelvtanilag mennyire helyesen, de fejezd ki magad, értesd meg, mit szeretnél, különben az elsajátított szavak jó eséllyel csupán a passzív szókincs részei maradnak. Ez a taktika legtöbbször beválik, és a legmakacsabbul ellenállók is hamar megtanulnak beszélni. Innen pedig már jöhet a többi, hogy egyre helyesebben beszélj és írj, és hogy egyre jobban menjen az értés és a nyelvtan: ha szilárdak az alapok, könnyű rájuk építkezni.

Összesen majdnem öt évet éltem Firenzében, végül itt végeztem a mester- képzést is, melynek végén várt rám egy utolsó nagy próbatétel, mikor is öt olasz professzor előtt kellett megvédenem az olaszul írt, 150 oldalas tudományos szakdolgozatomat. Szerencsére nagyon jól sikerült ez a záróvizsga is, és ekkor úgy döntöttem, hogy az én firenzei pályafutásom ezzel véget ért. Az álmom ekkor már sok-sok éve a tanítás volt, és tudtam: ezt csak itthon kezdhetem el. Elvégeztem egy szakmai gyakorlatot egy budapesti nyelviskolánál, ahol rengeteg jobbnál jobb könyvvel és tananyaggal ismerkedtem meg, melyekket bővítettem a repertoáromat az oktatásban. Sosem hagytam abba a tanítást, de mindig csak másodállásként, esténként és hétvégenként tudtam tanulókat vállalni. Ennek azért pozitív oldala is volt, közben a nyelvtudásomnak köszönhetően elhelyezkedtem egy amerikai multinál, ahol betekintést nyerhettem az olaszországi HR egyes területeibe, a toborzásba, a felvételiztetés folyamatába, ami megintcsak segítséget nyújtott abban, hogy tanulóimnak átadjam a tapasztalataimat, hogy átsegítsem őket egy-egy olaszos pozíció interjúinak HR-es körén. Azt mondják, az ember megérzi, mikor jött el az ő ideje, s ez nálam is így volt, bár régóta gondolkodtam azon, hogy „mi lenne, ha mostantól azzal foglalkoznék, ami igazán érdekel”, valahogy sosem mertem lépni, mígnem jött egy nap, mikor azt éreztem, hogy hiába is szeretem a munkám, nagyon nem vagyok a helyemen, és szemrehányást tettem magamnak gyávaságomért. Még aznap beadtam a felmondásomat a cégnél. A következő héten fel is vettek egy nyelviskolába, ahol azóta is dolgozom, és növekszik a magántanulóim száma is, jönnek az új ötletek és kihívások, hol tanítok, hol filmeket fordítok, de akárhogy is, nagyon szerencsés vagyok, hogy olyan munkám van, ami ambicionál, ami minden nap energiával és jókedvvel tölt fel, amit imádok csinálni.

Bár néhányszor, tizenévesen, tanár híján, elkeseredetten hajítottam sarokba a könyvemet egy-egy nehezebb nyelvtani résznél, mindig visszatértem, s talán még segített is, hogy magam jöttem rá ezen struktúrák logikájára, amiket így mostmár tanítani, elmagyarázni is sokkal könnyebb. A saját tanulásommal való kísérletezés, a kitartás, az évek során sok-sok különböző mentalitású és képességű tanulóval való sikeres közös munka, a kollégáktól való tanulás, a módszertani továbbképzések mind csiszoltak a tanítási stílusomon. Tanulóimat kivétel nélkül mind nagyon megkedveltem, a közös órák során megismertem érdeklődési körüket, beállítottságukat, ami hozzájárul ahhoz, hogy igazán személyre szabott, hasznos órát tudjak tartani minden korosztálynak. Szóval itt tart most az én kis nyelvtanítási műhelyem, ha kedvet kaptál ellátogatni hozzám, nagy szeretettel várlak!

10338572_631307843632364_416539716099002
Un Pizzico d'Italiano.png

Beszédcentrikus olaszórák Skype-on

 Un Pizzico d'Italiano- Egy csipetnyi olasz
        Kiss-Valickó Erika olasz magántanárral
  • Facebook